A duettben elénekelt nemzeti himnusszal kezdődött. Colbert úr, az amerikai késő esti televíziózás jövője, gazdag tenor az időben és a térben, a mindennapi amerikaiak kórusával összhangban. Ez volt a kezdés Late Night Show Stephen Colberttel, talán a legfelkapottabb premier azóta, hogy Johnny Carson még ’62 -ben átvette Jack Paart.
Így... milyen volt? A formátum forradalmasításáról szóló beszédei ellenére Colbert egy nagyon egyszerű órát mutatott be. A beszélgetős műsor első estéje kicsit olyan, mint az iskola első napja: sok az „ismerkedés” formalitás. Lenne monológ? (Igen.) Lenne asztal? (Igen.) És egy kanapé (igen) és egy zenekar? (Igen. És nagyon -nagyon jó.) George Clooneykiütötte varázsát és Jeb Bush ismerős témákat ügetett. De az egészben egy régi barát odújának melege volt.
Az én pénzemért - és nem csak azért, mert ma volt az első iskolanapot a gyerekeimnek és korán kellett kelnem - a legjobb dolog az új műsorban a nyitó kredit. Adott, hogy a sorozatnak New Yorkot kellett bemutatnia. Szépen elkészült a tilt shift funkcióval, azzal a jól ismert fotózási technikával, amely mindent aprónak tűnik. A dőléseltolás is lehet a kulcsszó ahhoz, amit remélem Colbert egy kicsit többet tesz. Biztos vagyok benne, hogy minél jobban érzi magát, annál furcsább lesz. Minél dőltebb és annál inkább eltolódik a műsor fókusza. Én például minden este hangolódni fogok. Először a hitelekért, aztán az elkövetkezőkért.