SOS: Egy hétig hagytam, hogy apám válassza ki a ruháimat

Ha csak egy szó lenne az apám leírására, az ostobaság lenne. Hangsúlyt fektetve ostoba. Ő az a fajta apa, aki két számmal túl nagy ruhákat hord ahhoz, hogy „ha jön a tél” tudjon rétegezni. Az a fajta apa, aki túlzottan extrovertált lesz, amikor új emberekkel találkozik, különösen pénztárosokkal és pincérnők. Az a fajta apa, aki egy gigantikus üveg savanyúságot hozott elő előételként a lánya Sweet 16 partiján és komolyan gondolta. Úgy értem, a férfi egy önjelölt „vietnami dombos”, nem beszélve egy exkluzív „Budweiser-emberről” („IT’S THE KING OF BEERS, KIMBERLY!”). Így természetesen meg kellett néznem, mi történik, ha hagyom, hogy ő válassza ki a heti ruháimat. Csak, tudod, rúgások miatt.

Itt van egy lány, aki egy divatmagazinban dolgozik, ahol a Manolos és a legújabb It táska bőségesebb, mint működő fekete tinta tollak, aztán itt van egy apa, akinek egy rövid ujjú, kaktuszmintás gomb a ruhatára le; erdőzöld, rakott nadrág; és bőr tépőzáras szandál. Amikor meséltem neki erről a projektről, izgatottan üzent neki, hogy szó szerint „lesz egy listája azokról a ruhákról, amelyeket viselni fog. A sporttól az alkalmi viseleten át a parti viseletig. Valami olyasmi, mint J Loper vagy Dolly Partons”, és csak tudtam, hogy egy vad utazás előtt állok.

Az első nap elég ártatlanul indult. Azt javasolta, hogy vegyek fel „szoros, sportos nadrágot”. Bokavédő. A férfi leggingsről beszél. Ami – oké – a többi lehetséges munkához nem illő tételhez képest nem is olyan rossz. De aztán furcsa lett. Azt akarta, hogy „bőr magassarkú csizmával” párosítsam. De a csizmának nem kellene tetszenie a texasi stílusnak.”

Azonnal freakout módba léptem. „Miért” – írtam neki – „Ba, miért? Ebben kell mennem dolgozni." De persze a segélykiáltásaimra bő 45 percig nem válaszoltak. Elszakított bennem a gondolat, hogy esetleg trollkodni kezd, így folytattam: „Meg tudná magyarázni nekem, miért hordjak bőrcsizmát a munkába?” A válasza? „Nem kötelező csizma, de jól passzol ahhoz az öltözékhez, amiről korábban beszéltünk.” Tehát nyilvánvalóan hitt ebben a ruhában. Így hát megadtam magam, tudván, hogy ez csak a kezdet.

A második napon azt akarta, hogy virágos ruhát vegyek fel „fehér szoknyával. A fehér szoknya tökéletesen kiemeli ezt a ruhát.” Rengeteg kérdésem volt, az egyik az, hogy miért akarsz szoknyát hordani, ha már van rajtam ruha? De előbb el kellett intéznem néhány más dolgot – milyen fehér szoknyáról beszélt? Soha nem beszéltünk fehér szoknyáról. még egyet sem birtokolok.

Elküldte nekem a véletlenszerű fehér szoknyák fotóit, amelyeket a Google Képekben talált. Miután kölcsönkértem egyet a szobatársamtól, pontosítást kértem (tudod, arra az esetre, ha meggondolná magát): „Szóval azt akarod, hogy fehér szoknyát vegyek fel a ruhám alatt?”

– A ruhád fölött. Ó, istenem. Felett. Oké. Hirtelen még több kérdésem támadt, de mindegyiket elnyomtam, hogy megkérdezzem a cipőkről, mire ő azt válaszolta: „Fehér teniszcipő. A nők örökké jól néznek ki teniszcipővel.” (Először itt hallottátok, emberek: A nők örökké jól néznek ki teniszcipővel.) Aztán elküldött egy másik Google Kép egy nyakláncról, amiről úgy gondolta, hogy viselnem kellene. „Egy nagy méretű réz nyaklánc lenyűgözőbb megjelenésű lesz” – áll a szövegben az össze nem illő záradékok halmaza, amit elsöprő elragadó érzéssel figyelmen kívül hagytam. A férfi nagyon igyekezett, pl nagyon-nagyon megpróbálja! Sajnos nem volt túlméretezett réz nyakláncom, ezért küldtem neki fényképeket, amim van, ő pedig egy arany link nyakláncot választott. Mejuri. Úgy értem, a férfinak van ízlése – csak… segítségre van szüksége, hogy összeállítsa őket.

Körülbelül egy órán át hagytam pácolódni a beszélgetést, mielőtt újra üzentem neki. – Meg tudná mondani, miért akarja, hogy szoknyát vegyek fel a ruha fölé? És visszaküldött egy képet magáról, amin rám kacsint. Mint egy mém. Hanem magától. Mintha VALÓBAN EZT CSINÁLTA volna.

Szóval itt szoknyát viselek egy ruha fölött.

A harmadik napon apámnak annyira tetszett a fehér szoknya, hogy azt akarta, hogy újra vegyem fel. Nyugati ihletésű felsőt és nyugati ihletésű csizmát választott – azt hittem, valami témát gondol, de aztán feldobott egy svájcisapkát. Az öltözet nem volt rossz rossz, de határozottan úgy éreztem magam, mintha visszatértem volna a középiskolába, és a fashunnal kísérleteztem.

A Negyedik nap ruháját apám alakította ki a FaceTime-on keresztül, és nagyon világossá vált, hogy MO-ja minden ruhadarabon elhalmoz, amit szeret. A folyamatát az alábbi videóban láthatjátok.

Egy szellős ruha alá rétegezett zenekari póló, a tetején Nike Air Force 1’s és egy mini crossbody táska. Tudnod kell, hogy fontolóra vettem, hogy otthon dolgozom ebben a ruhában.

Az ötödik napon elkövettem azt a hibát, hogy megmondtam neki, hogy később, munka után megyek randevúzni. A gimnáziumban azt javasolta volna, hogy viseljek stoptáblát, húsvéti nyuszi öltönyt, több réteg rovarriasztót vagy bármi mást, hogy abbahagyjam és ne kezdjem el egy romantikus kapcsolat kezdetét. Manapság ennek az ellenkezője. „Megöregedek, Kimberly – mondta mostanában többször is –, anyukád és én unokákat szeretnénk. Így hát vállon kívüli ruhába és kígyóbőr fűzős sarkúba szabott. Ja, és az egyik gombos ingét, mert – nem tudom, már nem volt energiám kérdezősködni.

Ha kíváncsi vagy, hogyan sikerült a randevú, lemondtam. Ha pedig azon tűnődik, hogyan vegyem fel apámat styling munkákra, érdeklődjön a következő címre: [email protected].

Mégis szeretem őt.